A kilencvenes évek közepetájt láttam meg a napvilágot Montgomery család első és egyetlen gyermekeként. Fiatal koromat nem tudom felidézni, hiszen arra nem emlékezhetek, de úgy hiszem én is olyan lehetettem, mint a többi velem egyidős gyerek. Megtanultam járni, majd beszélni és onnantól szüleimnek egy perc nyugta sem volt. Persze szüleim mindig elfoglaltak voltak, apám a munkája végett anyám pedig inkább magával foglalkozott. Ezért rásóztak egy nevelőre, de egyik sem húzta ki tovább, mint egy hét. Mindig azt mondták, hogy elviselhetetlen a személyiségem és nem lehet velem bánni. Mikor szüleim megunták, hogy hetente keresniük kellett mellém egy újabb nevelőnőt, nos akkor úgy döntöttek, hogy pszichologikusra van szükségem. Már gyerek fejjel is úgy hittem, hogy inkább nekik kellene segítségért fordulniuk, nem pedig rám erőltetni. Persze az agyturkász sem bírt velem sokáig, ezért szintén lelépett, amin már senki sem csodálkozott. De, ahogy teltek az évek, egyre inkább megkomolyodtam, vagyis inkább azt imitáltam szüleimnek és a külvilágnak, belülről pedig semmi sem változott nálam. Megmaradtam annak az akaratos és önfejű fiúnak, mint aki voltam. De talán térjünk is a lényegre... egy Los Angeles-i magániskolába írattak szüleim, amit ki nem bírtam állni. Sok mindent tettem, hogy kirúgjanak, de szüleim pénze sok mindent megoldott. Ezért ott le is húztam azt a rettenetes nyolc évet. Végül is ha így vissza tekintek nem is volt olyan rossz és a fizika tanárnőmmel eléggé közeli viszonyba kerültem, pont annyira, mint a matematika tanárnőmmel és a francia tanárnőmmel. Már olyan fiatalon is ellenállhatatlan voltam, persze köszönve rámenősségemnek és csáberőmnek hála. Már akkor is tudtam, hogy amit akarok azt mindig megkapom, nekem az emberek nem tudnak nemet mondani. Aztán megkezdtem a középiskolás éveimet... Azt hiszem mondanom sem kell, hogy minden nap más lányt hódítottam meg és ezzel együtt szíveket is törtem össze. Nőfaló voltam, vagyok és szándékomban áll folytatni ezt a tevékenységet, ezen nincs mit szépíteni, de piszkosul élveztem, hogy mindenkit megkaphatok! Úgy éreztem, hogy az egész világ csak is az enyém. Vagyis addig ameddig szüleim azzal nem rukkoltak elő úgy egy éve, hogy elválnak. Csodálatosnak gondoltam a dolgot, anyám úgyis egy kibírhatatlan nőszemély volt, nem is volt kérdés, hogy a válás után kinél akarok maradni. Apámra voksoltam, ezzel kisebb bakot lőttem, mint anyámmal. Ezután csendes kompromisszumot kötöttünk egymással. Én megteszem neki azt az apó szívességet, hogy befogom a számat és néhány még apróbb íratlan szabályt betartva, ami legfőképp a tanulást illeti, a látszatot, a többi mind nem olyan lényeges... Ő pedig békén hagy!