Freya & Kendall

* Úgy fáj…Fáj, hogy annyi nap után még egyetlen vércsepp sem ékesítette gyönyörű ujjaimat, és kínoz a gondolat, hogy mennyi mindenről lemaradok. De nem…nem szabad elgyengülnöm, egy rossz mozdulat, és elkaphatnak. Tekintetem a kirakatra szegezem csak, hogy normális emberi képet mutassak, mintha tényleg érdekelni, hogy milyen ronda ruhák vannak azon a kopott próbababán, vagy éppenséggel milyen hülye libák vannak a boltban. Még arra se jók, hogy bemocskoljam magam a szánalmas vérükkel. De nincs mit tenni, várnom kell egy kicsit. Cole csak akkor lehet az enyém, ha nem bukom le előtte. Talán most is figyel, vagyis jól tudom, hogy figyelnek. Már napok óta… Vajon sejtenek valamit? Ugyan, túl profi vagyok ahhoz, hogy bármit is megtudjanak. Nem tehetek róla, hogy képtelen vagyok hibázni, ez egy velem született tehetség. De talán, hogy még izgalmasabb legyen a játék kis feltűnést keltek. Belekortyolok kezemben lévő kávémba, és ahogy a megérzem, a keserű kávé ízét arcomra grimasz ül. De gyorsan kell cselekednem, úgy teszek mintha elbambultam volna, a kirakatok nézegetése közben majd direkt neki megyek az egyik „figyelőmnek”. A finomnak alig mondható forró kávém pedig véletlenül pont a ruhájára ömlik egy csúnya aszimmetrikus foltot hagyva azon. *
- Oh, úgy sajnálom, ne haragudjon! Kifizetem a ruháját! - * Mondom, mintha tényleg egy kicsit is sajnálnám, hogy ez történt. Megérdemli. De az illata, olyan kellemes, úgy bele szúrnám abba a szép formás nyakába a késem. Simán eltalálnám az ütőerét, és perceken belül elvérezne. De nem, az túl könnyű halál lenne. Inkább eltördelném az ujjait, majd megfőzném, és megetetném vele. Nem…ez túl undorító. Csak kivéreztetném, az szép és tisztességes halál lenne. Semmi gond!Hallom a választ, majd tovább megy. Ebből is látni, hogy az ügynökök mennyire hülyék. Egy normál emberi reakció nem ilyen lenne, kiakadna, vagy legalább mondana valamit…de ő, csak belesúgták a fülébe, hogy mit mondjon. Mit sem törődve a dologgal megyek tovább. *

Freya & Kendall

Soha nem voltam reggelente ideges ma még is így ébredtem fel. Kezdjük ott, hogy totálisan elkéstem a szerkesztőségből, már vagy 2 hete le kellett volna adnom a cikkemet, és eddig is csak azért tudtam haladékot kapni, mert a legjobb barátnőm a főszerkesztő, de ez így nem mehet tovább mert nem akarom, hogy miattam bajba kerüljön, hisz azért ezt még sem tehetem meg vele, nemde? De!
Fáradtan ránéztem az órámra. 08:30! Hát kösz! Nyolcra kellett volna bent lennem, egyből fel is pattantam az ágyamból és egyből a telómhoz rohantam mert észbe kaptam, hogy lenémítottam még tegnap este. 6 nem fogadott hívás, 5 hangposta, 4 üzenet. Mind-mind a szerkesztőségből. Lydia írt egy olyan sms-t, hogy ne aggódjak, elintézi a szitut, de legkésőbb holnap le kell adnom a cikkemet. Én ezt meg is értettem, és ezt észben is kell tartanom, mert nem akarom, hogy kirúgjanak, hiszen már-már lassan elérem a célomat, lassan rábukkanok a gyilkosra és a csatlósaira, és nem most akarom feladni, mert már túl sokat dolgoztam ezen az egészen, hogy veszni hagyjam.
Mikor kitöröltem az üzeneteket stb-t lementem a konyhába, reggelit csináltam megettem majd felöltöztem. A hajamat most kivételesen hullámos tincsekben hagytam, meg egy alapsminket raktam fel magamra. A tükör elé léptem majd egy elégedett mosoly kíséretében elsétáltam az ajtóhoz és elindultam a suli felé. Nem tudtam, hogy melyik a legrövidebb út ezért úgy döntöttem, hogy a főtér felé veszem az irányt, onnan csak pár megállónyira van a suli.