* Kezem végig húzom az aktán, amit asztalomra helyeztek, nem is oly rég. Még csak hét óra, de az irodában már sürögnek-forognak az ocsmányabbnál ocsmányabb emberek.  Már a fejem is megfájdul, ha csak rájuk nézek, de muszáj itt lennem. Hogy miért is vagyok éppen egy rendőrkapitányságon? Nem, nem csuknak le, és nem, nem csináltam semmi hülyeséget (… még)! Mindössze kinéztem magamnak egy remek példányt, aki talán még hasznomra lehet. Most biztosan érdekel, hogy akkor mégis mit látok benne… Őszintén? Semmit. Csak nem tetszik, hogy a tervem ellen van, és az meg végképp nem tetszik, hogy nyomoz utánam… *
- Elisabeth Smith? - * Szól valaki a hátam mögül, félbe szakítva ezzel a nagyon fontos elmélkedésem.  Jobb is, hogy mögöttem van, mert ha most látná, az arckifejezésem valószínűleg elmenekülne. Utálom, ha félbeszakítanak. Igen… nevet is váltottam. Az igazság az, hogy egész bonyolult módon kerültem be ide, ideiglenesen.  Elisabeth Smith különleges ügynök, jelenleg már nem ér rá az ügyeivel foglalkozni, így én, mint aggódó személy, hogy így akkor hogyan kapják el majd a bűnözőket gondoltam, átveszem a helyét egy rövidebb időre. Mivel ő New Yorkból jött, senki sem ismeri, aki meg ismeri, és tudja, hogy én nem ő vagyok, azt kicsinálom. Szóval igazán egyszerű a dolgom! Megfordulok, és kedvesen mosolygok az idegenre. *
- Igen. Miben segíthetek? - *Kérdezem nyájasan, és várom a reakciót. *
- Meghoztam az aktát, amit, még a recepción kért. - *Oh, el is felejtettem… Se baj! Közelebb lépek a fiúhoz, akit így jobban megtudok nézni. Még fiatal, igencsak sajnálatos lenne, ha öngyilkosságot követne el, a rendőrség férfi mosdójában! Nyújtja felém, az aktát, közben egyenesen a szemébe nézek, és egy határozott mozdulattal elveszem tőle, és ismét hátat fordítok. *
- Köszönöm! Elmehet. - *Mint egy kisgyerek, aki épp most kapott az anyukájától egy nyalókát, úgy csillog a szemem az aktát látván. Hallom a fiú lépteit, és hallom az ajtó csukódást. Kinyitom az iratokat.*
- Szóval Cole… megvagy! - *Gonosz mosoly jelenik meg arcomon, és elégedetten ülök bele a székembe.*