Cirka 21 évvel ezelőtt kerültem hivatalosan az élők sorába. Sajnos a bátyám ezt nem mondhatja el magáról. Ikrek esetében olykor megesik, hogy egyikük túlságosan elnyomja a másikat és… értitek. Hatalmas pech! Épp Min-Jun volt az, akit izgatottan vártak. A maga morbid módján vicces, életem első napja egyben a legszerencsétlenebb.

Szóval, harmadik lánygyermekként kerültem abba a családba, ahol mindössze egy fiút szerettek volna. Nem fogok hazudni, még így is irigylésre méltó életem volt. Doktori címmel rendelkező szüleim tökéletes anyagi hátteret nyújtottak, azonban a funkciójuk ennyivel kimerült. A törődést, amit nekik kellett volna adniuk, sokkal inkább az idősebb nővéremtől kaptam meg. Enyhe túlzással mondhatnám, ő a nevelőanyám. Tanítgatott, az életkorát meghazudtoló bölcs tanácsokkal látott el, vigasztalt, s igyekezett megvédeni fiatalabb nővéremtől, aki kérés nélkül vállalta magára az időnként részeges, de folyamatosan agresszív apuka szerepét. Sejthető, mennyire örültünk neki…

Ahogy múltak az évek, egyre távolabbinak éreztem azt a két személyt, akiket anyának és apának szólítottam. Halovány mentségükre legyen szólva, nem vagyok könnyű eset. Ha valaki iránt elvesztem az érdeklődésemet, ember legyen a talpán, akinek sikerül visszaszereznie azt! Időről – időre akadtak próbálkozásaik, hogy közelebb kerüljenek hozzám, ezek viszont kivétel nélkül kudarcba fulladtak. Sokáig úgy gondoltam, ez idővel változni fog. Tévedtem. Azzal, hogy nem az ő elképzeléseik szerint kívántam cselekedni, még tovább nőtt a szakadék. Gyűlöltem az iskolapadban ülni, így az egyetem gondolata meg sem fordult a fejemben, ami az ő szemükben olyan minimum, mint a fogmosás.

Személyük elleni támadásnak vélték, hogy a jól hangzó doktori cím helyett az egyszerű szakács titulussal is beérem, ezért szép lassan csökkentették a „zsebpénzem”, míg végül dolgozni kényszerültem. Ismeretlen terepen elég bátortalan vagyok, így sosem sikerültek túl jól az állásinterjúim. Végül bármilyen munkát elvállaltam – olykor az „udvarlóim” lehúzásával egészítve ki jövedelmemet -.

Időnként elég nehezen boldogultam, ám nem állt szándékomban meghunyászkodni szüleim előtt. Ennek fényében örömmel fogadtam nővéremtől a meghívást, aki bő egy éve Amerikába költözött. Ki tudja, talán nekem is szerencsém lesz ott…